A mustármag picinyke, szinte jelentéktelen. Mégis amikor megnő, hatalmas, árnyat adó bokor lesz belőle. A ma emberének nem meglepő, hogy roppant erők szunnyadnak mikroszkopikus anyagokban is. Például vegyünk egy kevés Urán-235-t és hatalmas erejű atombombát tudunk gyártani, vagy elég egy kis hidrogén és már készül is a fúziós bomba. Krisztus korában az emberek teljesen máshogy gondolkodtak. A nagyság, a méret, a hatalom alapvetően befolyásolta az életüket. Ha volt egy szikla a földjükön, akkor verejtékes munkával tudták csak elvinni. Kicsi szikla kis gond, nagy szikla nagy gond. Ha érkezett egy vendég, akkor a kíséretből, a ruházatából tudták, hogy mennyire rangos illetőről van szó. Ha egy egyedül vagy kis késérettel érkezik, akkor nem igazán fontos, ha szolgák hada kíséri, akkor jelentős emberről van szó. Ebben a korban nagyon furcsán hatott, hogy a kis mustármagban lehet nagy hit. Hogy lehet egy kis szikla tonnányi, egy kicsi sereg hatalmas, hogy lehet hegyeket megmozgatni kevés hittel?

A válasz, hogy Isten számára semmi nem lehetetlen, túl elvont lett volna, ezért hallunk a mustármagról. Tudják és értik az emberek, hogy igen most kicsi az a mag, de évek hosszú sora alatt, majd szárba szökken és megnő. Megértik, hogy nem csak a külsőséget kell nézni, hanem azt a belső tartalmat, amit nem lehet közvetlenül vagy lemérni.

Isten számára az idő nem bír olyan jelentőséggel, mint számunkra. Nekünk nehéz látni a mustármagban a nagy bokrot, de képesek vagyunk rá. Ha ez nem így lenne, akkor nem vetnénk, mert nem bíznánk az aratásban.

Krisztus is olyan, mint a mustármag. A külső szemlélő számára jelentéktelen. Egy prédikátor a sok közül. Emlékezzünk arra a részre a "Brian életében", amikor egymás után álltak a "messiások". Krisztusnak nem volt evilági királysága, vagyona, katonái, hatalma. Csak azok követték, akik hittek. Ez a hit később elterjedt az egész világon és tízszeres, százszoros és ezerszeres termést hozott. 

Vajon a mai kor embere különb az elődeinél? Vagy ma is a külsőség, az autó, a ház, a szépség, a ruhák számítanak? Mi már tudjuk az evilági és a túlvilági életet együtt tekinteni vagy csak a most létezik? A hit sokszor kétkedéssel van tele, ami talán rendben is van, de összeségében van-e elég hitünk?