2015. június 22. 15:41 - Steve123

Ha annyi hitetek lenne, mint egy mustármagnak!

A mustármag picinyke, szinte jelentéktelen. Mégis amikor megnő, hatalmas, árnyat adó bokor lesz belőle. A ma emberének nem meglepő, hogy roppant erők szunnyadnak mikroszkopikus anyagokban is. Például vegyünk egy kevés Urán-235-t és hatalmas erejű atombombát tudunk gyártani, vagy elég egy kis hidrogén és már készül is a fúziós bomba. Krisztus korában az emberek teljesen máshogy gondolkodtak. A nagyság, a méret, a hatalom alapvetően befolyásolta az életüket. Ha volt egy szikla a földjükön, akkor verejtékes munkával tudták csak elvinni. Kicsi szikla kis gond, nagy szikla nagy gond. Ha érkezett egy vendég, akkor a kíséretből, a ruházatából tudták, hogy mennyire rangos illetőről van szó. Ha egy egyedül vagy kis késérettel érkezik, akkor nem igazán fontos, ha szolgák hada kíséri, akkor jelentős emberről van szó. Ebben a korban nagyon furcsán hatott, hogy a kis mustármagban lehet nagy hit. Hogy lehet egy kis szikla tonnányi, egy kicsi sereg hatalmas, hogy lehet hegyeket megmozgatni kevés hittel?

A válasz, hogy Isten számára semmi nem lehetetlen, túl elvont lett volna, ezért hallunk a mustármagról. Tudják és értik az emberek, hogy igen most kicsi az a mag, de évek hosszú sora alatt, majd szárba szökken és megnő. Megértik, hogy nem csak a külsőséget kell nézni, hanem azt a belső tartalmat, amit nem lehet közvetlenül vagy lemérni.

Isten számára az idő nem bír olyan jelentőséggel, mint számunkra. Nekünk nehéz látni a mustármagban a nagy bokrot, de képesek vagyunk rá. Ha ez nem így lenne, akkor nem vetnénk, mert nem bíznánk az aratásban.

Krisztus is olyan, mint a mustármag. A külső szemlélő számára jelentéktelen. Egy prédikátor a sok közül. Emlékezzünk arra a részre a "Brian életében", amikor egymás után álltak a "messiások". Krisztusnak nem volt evilági királysága, vagyona, katonái, hatalma. Csak azok követték, akik hittek. Ez a hit később elterjedt az egész világon és tízszeres, százszoros és ezerszeres termést hozott. 

Vajon a mai kor embere különb az elődeinél? Vagy ma is a külsőség, az autó, a ház, a szépség, a ruhák számítanak? Mi már tudjuk az evilági és a túlvilági életet együtt tekinteni vagy csak a most létezik? A hit sokszor kétkedéssel van tele, ami talán rendben is van, de összeségében van-e elég hitünk?

Szólj hozzá!
2015. január 30. 12:46 - Steve123

Vonakodás

http://szentiras.hu/SZIT/B%C3%ADr6

Visszatérő elem a Bibliában a vonakodás. Isten kiválaszottainak nem igazán akaródzik az igét hírdetni. A fenti hivatkozás Gedeonról szól a Bírák könyvéből, aki jelet követelt az Úrtól. Azt mondta, hogy csak akkor hisz, ha a mezőre kirakott gyapjúdarab harmatos lesz reggelre, de a mező maga száraz marad. Isten elküldte a jelet, de Gedeon ismétlést kért. Jónásnak sem akaródzott a bűnös városba Ninivébe mennie. Ővé volt a lehetőség, hogy megmentse az egész várost, de inkább hajón próbált menekülni a feladat elől. Isten vihart küldött a hajóra, Jónás a habok közé került, de a cet megmentette Jónást és mégis csak eljutott Ninivébe. Mózes hitt Istenben, de a választott nép, újból és újból bizonyságot követelt tőle. Az Újszövetségben pedig Tamás jelentette ki, hogy amíg nem tapogatja meg a sebet Jézus oldalán, ő addig nem hisz. 

Mi is ilyenek vagyunk. Ilyen a természetünk. A megszokottat, a hétköznapit szereti. Hányszor vonakodtunk mi is megtenni a jót? Ott volt a lehetőség, de mi inkább tovább mentünk. Azt mondtuk, nem a mi feladatunk. Tőlünk nem azt kéri Jézus, hogy adjuk el mindenünket és adjuk a szegényeknek, de néha nekünk is adnunk kell. Furcsa, de az ember képes több energiát fordítani az ellenkezésre, mint amennyibe a helyes cselekedet végrehajtása kerülne. 

Sokan vonakodnak hinni. Bizonyítékot akarnak, mint ahogy Gedeon is. Kiváncsi vagyok, hogy mivel lennének elégedettek? Ha Jézus ma is itt élne köztünk és betegeket gyógyítana, az elég lenne? Vagy arra azt mondanák, hogy ezt az orvosok is megteszik. Vagy rendszeresen kellenne szerepelnie a tv-ben? Esetleg szüntesse meg Isten a globális felmelegedést?

Számomra a kis csoda is csoda. Hogy nagy pelyhekben húll a hó, hogy egy ismeretlen segít, hogy itt vagyok ezen a világon. Erre a szokásos válasz, hogy ez Isten léte nélkül is meglenne. Való igaz, hogy amiben, hiszünk az nem bizonyítható, hiszen akkor tényről beszélnénk. 

Jézus válaszát tudom csak idézni: Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.

Szólj hozzá!
2015. január 23. 08:38 - Steve123

Izsák feláldozása

http://szentiras.hu/SZIT/Ter22

A Bones 2. évadjában mondja Booth, hogy nem érti hogyan kérhette Isten Ábrahámot, hogy áldozza fel a fiát. Boothnak is van fia és nem tudja elképzelni, hogy bármiért is bántaná. Még Isten kérésére se. Az emberek nagy része így gondolkodik. A gyerekét mindenki óvja, védi. Sőt inkább azon igyekszik, hogy minél több mindent megadjon neki. Ez érthető is, mert a fajfenntartás végett ez belénk van kódolva, vagy azt is mondhatjuk, hogy Isten teremtett minket úgy, hogy mindig szeressük a gyerekünket. Egy másik sorozatban arról beszéltek, hogy egy férfiről kiderült, hogy rákos. Nem esett kétségbe, sőt a végén már ő nyugtatta az orvost. Azt mondta, hogy jó életet élt, tisztességben felnevelte a gyermekeit, így nincs oka félni. Ismerjük ezt a mondást: A jó harcot megharcoltam, a pályát végig futottam, a hitet megtartottam. Ha valaki abban a tudatban készül a halálra, hogy megtette, amit kellett és a gyerekei, unokai ott vannak mellette, akkor talán nem is olyan félelmetes az elmúlás.

Az egésznek az a lényege, hogy a gyerek még a saját életünknél is fontosabb. A gyerekéért olyat is megtesz az ember, amit korábban el sem tudott volna képzelni. Legyen az törvénytelen vagy erkölcstelen. A gyerekéért nagyon sokan feláldoznák az életüket. Pontosan ezért kérte Isten Izsák életét és nem Ábrahámét. Ez sokkal nagyobb áldozat. Ráadásul Izsák volt Ábrahám egyetlen gyermeke, halálával megszakadt volna a vérvonala. Isten tehát mindent elkért Ábrahámtól. Nem vagyont, egészséget, hanem az utódját. Vajon mi mit mondanánk, ha Isten tőlünk kér el mindent? Ha Isten kéri odaadnánk a kocsinkat a szegényeknek? A teljes megtakarításunkat? Azt is, amit a gyerek egyetemére szántunk? A lakásunkat is? A szemünk világát? Az életünket? A gyermekünk életét? El lehet gondolkodni ezeken a kérdéseken, de amíg ténylegesen nem szembesülünk velük, addig hiába mondjuk azt, hogy tudjuk a választ. Háborúban előfordul, hogy egy szakasznak biztosítani kell a többiek visszavonulását, akkor is, ha ez a biztos halállal ér fel. Jelentkeznénk ebbe a szakaszba? Jelentkeznénk, ha a megmenekülök között ott van a gyerekünk? Hagynák a gyerekünket jelentkezni? Nehéz kérdések ezek.

Joga volt-e Istennek egy gyermek életét kérni? Isten adta a gyermeket Ábrahámnak, ezért joga volt elvenni is azt. Ha megnyerjük a lottó ötöst, akkor mi a legszerencsésebb embernek érezzük magunkat. Ha kiderül, hogy a nyertes szelvény beváltási ideje már lejárt, akkor végtelen keserűségbe esnénk. Pedig Isten adta, Isten elvette. Nincs jogunk háborogni. Mindenki élete Istené. Egy katasztrófa után nehéz ezt elfogadni. Napi valóság, hogy nem csak az idősek és a betegek hallnak meg. Nem mintha az ő életük már kevésbé lenne értékes.

Mi lett volna, ha Isten nem küld egy kost Izsák helyett? Mi lenne, ha az elsőszülöttek feláldozása ma is gyakorlat lenne? Kárhoztathatjuk-e az Istent, ha elszólítja a gyerekünket? Van-e különbség a feláldozás és betegségben, balesetben vagy földrengésben meghalt gyerek között. Mindegyik fájdalmas, mindegyiknek ugyanaz az eredménye. 

Isten megkönyörült Izsákon. Megmutatta, hogy ő a legfelsőbb hatalom, akinek még erre is joga van, de nem kérte Izsák életét. Ábrahám kész volt a végső áldozatra, ahogy nekünk is el kell fogadni az Úr akaratát bármi legyen is az. Krisztus megmutatta nekünk, hogy az Isten akarata a szeretet. Nem emberáldozatot kér, hanem testvéri szeretet.

Azt üzenem Booth ügynöknek, hogy igaz, hogy Isten gyerek áldozatot követelt, de az is igaz, hogy Krisztusban a Fiút ténylegesen fel is áldozta, Izsák helyett is.

Szólj hozzá!
2015. január 23. 07:53 - Steve123

Miért kezdtem?

Katolikus miséken a szentbeszéd általában érthetetlen és unalmas. Tisztelet a kivételnek. Tivadar atya tudott úgy beszélni, hogy volt eleje és vége a beszédének, nem próbált filozófiai magasságokba emelkedni, a mise végén el tudtam mondani miről is volt szó. Elvileg a papok tanulnak szónokolni fogalmazni, de általában ez nem látszik. Ráadásul nem is csak a kortól függ, fiatal pap is beszél úgy, hogy az egyszerű hívek nem tudják követni.

Tudom, hogy nem egyszerű feladat ez. Úgy kell beszélni, hogy mindenkinek tessék. Egyszerre kell figyelni a tartalomra és az előadásmódra. Sokszor rohannak egyik helyről a másikra és nincs is idejük készülni. Ráadásul én is voltam már úgy, hogy a fejemben nagyon ott volt, hogy mit akarok, de a számon csak nyökögve jöttek ki a szavak. Mégis úgy gondolom, hogy jobban kell szerepelniük a jelen papjainak. Ha annyiszor mondom magamnak, hogy jobban tudnám, akkor itt az ideje, hogy néhány bibliai részt megpróbáljak értelmezni.

http://szentiras.hu/SZIT

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása